..
Tudom szedjem össze magam, menjek dolgozni stb.. ennek viszont több feltétele is van.
Romokban az életem, és ezt nem csak magamnak köszönhetem.. had ne mutogassak arra az egyénre, aki most az én jóvoltamból éli világát.. Nem akarok én neki már semmit megmutatni. Azt se hogy talpraállom nélküle is.. nem igaz, nem így van.
Magam alatt vagyok. Akárhogy is leplezem, a depresszióm sajnos nagyon mély már érzem.
Az öngyilkosságtól a félelem tart vissza. Eddig is féltem, de az asztrál síkon való megrekedés miatt még jobban félek.
A kicsi Polinát- én akartam- azért hogy hátha fiú lesz. De nem lett fiú. Mégis nagyon imádom. A picur olyan mint anyukám volt kiskorban, és olyan locsi fecsi, mint én voltam. :)
Mégis azt mondják, hogy az apjára hasonlít. Miért? Mert a kicsi szép mint az apja???
Most elvitte őket, mert mondtam, hogy lemegyek a Balatonra hétvégén (vasárnap)
De azt mondja, aznap már jöjjek is vissza, mert ő nem tud vigyázni tovább, arról volt szó, hogy csak egy napra megyek... vajon miért akar mindig szabadulni a gyerekektől, és miért akarja mégis őket? Szerintem nagy lecke lenne neki, ha hozzá kerülnének.
Azt fogja nézni a bíróság, hogy én most elutazok a Balatonra... és azt, hogy Szoboszlóra is mentem.. De azt miért nem nézik, hogy ő hova utazgat/ott? Én nem tudom ő hova jár, de nekik mindent tudni kell rólam.. elképesztő. Ez az életem.
