Reggel egy jó dolog történt velem. A kiscicával játszottam futkosott előlem, felborzolódott a farka, és neki először Bigyó óta aki már 5 éve lesz hogy eltűnt orros puszikát adtam... Kezdtem megkedvelni, szeretni. Mert Bigyó halála úgy megviselt, hogy azóta egy macskához sem akartam közel kerülni. Ez a cicus a 3. Cirmosunk volt, a nagyapját az utcán találtam isteni cicus volt, a kezemben halt meg betegség folytán. A lánya a szemét kivéve kiköpött apja volt, és az övé volt ez a cicuska. Ez az egy maradt meg. A Cirmos az anya eltűnt amíg a Balatonon voltunk egy hónapja. Nem kell nagy fantázia hova lett, hiszen már előtte két cica: Hópihe és Ludi is kutya áldozata lett a kertben.

Ezért az első udvart lezártam, hogy ne tudjanak feljönni. De úgy látszik mégis feljöttek tegnap reggel is..

Ugyanis utolsó kis cicuska boldogságom elvette Isten. A játszás után kb egy órával a kiscica KIBELEZVE! feküdt a járdánkon a házunk sarkánál. Ivettke és én is magam alatt vagyunk. Teljesen. Nem kell másik macska. Ez volt az utolsó a "MI" családunkból!

Egy cica van aki ide szegődött az valószínűleg a kiscica apja is. Ő is tele van fognyomokkal.

Tegnap a kertben kiordítottam a tüdőm, és persze mindenki tagad hogy övé lenne a kutya! Pedig érdekes, hogy új szomszédaim vannak kettő is, és azelőtt hogy ők ide költöztek volna nem volt kutya által lefolytva egy cica sem!